Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnekPDF változat

Hazádnak rendületlenűl
    Légy híve, oh magyar-.
    Bölcsőd az s majdan sírod is,
    Mely ápol s eltakar.
     
    A nagy világon e kívűl
    Nincsen számodra hely;
    Áldjon vagy verjen sors keze:
    Itt élned, halnod kell.
     
    Ez a föld, melyen annyiszor
    Apáid vére folyt;
    Ez, melyhez minden szent nevet
    Egy ezredév csatolt.
     
    Itt küzdtenek honért a hős
    Árpádnak hadai;
    Itt törtek össze rabigát
    Hunyadnak karjai.
     
    Szabadság! Itten hordozák
    Véres zászlóidat,
    S elhulltanak legjobbjaink
    A hosszu harc alatt.
     
    És annyi balszerencse közt,
    Oly sok viszály után,
    Megfogyva bár, de törve nem,
    Él nemzet e hazán.
     
    S népek hazája, nagy világ!
    Hozzád bátran kiált:
    „Egy ezredévi szenvedés
    Kér éltet vagy halált!”

    Az nem lehet, hogy annyi szív
    Hiába onta vért,
    S keservben annyi hű kebel
    Szakadt meg a honért.
     
    Az nem lehet, hogy ész, erő
    És oly szent akarat
    Hiába sorvadozzanak
    Egy átoksúly alatt.
     
    Még jőni kell, még jőni fog
    Egy jobb kor, mely után
    Buzgó imádság epedez
    Százezrek ajakán.
     
    Vagy jőni fog, ha jőni kell,
    A nagyszerű halál,
    Hol a temetkezés fölött
    Egy ország vérben áll.
     
    S a sírt, hol nemzet sűlyed el,
    Népek veszik körűl,
    S az ember millióinak
    Szemében gyászköny űl.
     
    Légy híve rendületlenűl
    Hazádnak, oh magyar:
    Ez éltetőd, s ha elbukál,
    Hantjával ez takar.
     
    A nagy világon e kívűl
    Nincsen számodra hely;
    Áldjon vagy verjen sors keze:
    Itt élned, halnod kell.