Új választások és változások küszöbén/Szerkesztőség/



Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnekOldal küldése ismerősnekPDF változatPDF változat

Az októberi választást követően a lakosság és az állami követelményrendszer is kölcsönös együttműködést és együtt gondolkodást vár el a leendő önkormányzattól és polgáraitól. Nagy a változás iránti igény, amely önmagában is konfliktusok forrása azokkal szemben, akik elégedett haszonélvezői voltak az eltelt 20 év eredményeinek.
Erősödik a kampány. Aktivisták cikáznak a házak között, gyűjtögetve a kopogtató cédulákat. Van olyan induló, aki pártszínekben kívánja magát megmérettetni. Vannak, akik civil szervezet jelöltjeként szállnak „ringbe”, mint jómagam és képviselőjelöltjeink, de feltűnő arányban vannak a független indulók is.
Az elmúlt ciklusokban megéltünk már széthúzó,

sehova sem vezető, rossz gyakorlatot, időközi polgármester-választást stb. Ennek megismétlődését senki sem akarhatja, aki a város fejlődését szem előtt tartja.
A változás reményében fontos lenne elejét venni annak, hogy a régi képviselők egy új polgármesterrel kapjanak megbízást városunk vezetésére. Ennek fordítottja is működésképtelenséget idézhet elő, amennyiben az új képviselőknek a régi polgármesterrel kell együttműködni. Ugyancsak rossz ómen a függetlenek alkotta képviselő-testület, amikor sokféle egyéni érdek érvényesítése mellett kell közös döntésre jutni.

Mi, az Ercsi Polgárok Egyesületének jelöltjei, egységes csoportot alkotunk. Elfogadtuk meghirdetett programunkat, annak megvalósításáért egységben, közös akarattal dolgozunk. Ez a cselekvőképes önkormányzat záloga! Ugyanakkor azt is vállaltuk, hogy együtt kívánunk dolgozni mindazon más színekben bejutott képviselőkkel, akik programunk végrehajtásában hajlandók velünk együttműködni. Ez az álláspont kizárja részünkről a másokkal szembeni megkülönböztetést, legyen az szocialista, roma, jobbik, fidesz vagy független színekben megválasztott képviselő.
Meggyőződésem, hogy nem csak egyesületünk, hanem mindannyiunk célja az élhető, fejlődő város felépítése, eredményes működési feltételeinek megteremtése. Ehhez kérjük megtisztelő felhatalmazásukat!

Tisztelettel:
Prancz József, az Ercsi Polgárok Egyesületének polgármesterjelöltje

Share this
Nincs elérhető szavazat.

Hozzászólások

aujanos képe

Érdek?

Miből gondolja bárki is ezt? " Ugyancsak rossz ómen a függetlenek alkotta képviselő-testület, amikor sokféle egyéni érdek érvényesítése mellett kell közös döntésre jutni. EGYÉNI ÉRDEK?????? EZT NEM ÉRTEM! Azt hiszem hogy itt sem egyéni érdek sem Párt érdek nem előbbre való mint Ercsi és az itt élők érdeke! Prancz úr ezt már kifejtette, -ha jól emlékszem ezt mondta - mindenkivel együtt kíván dolgozni aki nem a párt érdekeit helyezi előnybe a.......!! Gondolom arra meg gondolni sem mer, hogy egyes képviselők a saját egyéni érdeküket kívánnák előtérbe helyezni a Város érdekével szembe. Akik eddig képviselőként dolgoztak, azok most szépen leírják, hogy mit szeretnének tenni a következő 4 évbe! De eddig miért nem tettek? Na ezeket nem tudnám támogatni, de ez a választásokkor ki is derült, hogy akik eddig voltak, azokból elég! Remélem Ercsibe s így lesz! Azok a független képviselő jelöltek akik meg még nem szerepeltek le, azok had próbáljanak meg tenni valamit, ha megszavazzák őket!! Sok sikert!

Hozzászólás

Írja meg!

Ercsit érintő probléma foglalkoztatja? Meg szeretné osztani velünk a véleményét?

Akkor küldje be nekünk itt és megjelentetjük!

:: Pranczék webdesign

Könyvelés, adótanácsadás, könyvelő iroda, webdesign
Hostess ügynökség, modellügynökség, hostessek, modellek
Olcsó portfólió fotózás, portfólió fotózás árak, portfólió fotós
linktár, linkkatalógus, üzleti linktár