Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnekPDF változat

Berlin. 1945. április 28-án elkezdődött a Spree és a Landwehr csatorna között fekvő kormánynegyed ostroma. Itt voltak a legelegánsabb épületek, a Reichstag, az Opera, a Belügyminisztérium. Betonlapokkal voltak megerősítve, ablakaik és kapuik befalazva, számos ágyú és géppuska elrejtve, igazi erődítmények.

Az Állatkertet is megerősítették. Barikádok torlaszolták el a Reichstaghoz vezető utcákat, a nagyobb épületeket megerősítették, és minden útkereszteződést aláaknáztak. Az egész területet föld alatti átjárókkal kötötték össze. A nácizmus utolsó fészkének megsemmisítését célzó harcok apokaliptikussá váltak. A híres berlini állatkert tragikus látványt nyújtott, mindenfelé megriadt állatok, rémült madarak. A városban előjöttek az emberek a pincékből, tüzelőnek valót és élelmet keresgéltek.

Amikor azonban megszűntek a bombázások, csoportosan rontottak be a házakba még nagyobb rémületet keltve a részeg, bárgyú rablók és erőszakoskodók. „Ahová még nem jutottak el az oroszok, ott SS-katonák vadásztak szökevényekre, egyszerű katonákat akasztottak fel fiatal, keselyűarcú tisztek parancsára, akik nem tűrtek semmiféle ellenállást, sem magyarázkodást". 1945. április 29-én a harcok már csak alig ötszáz méterre folytak a Kancelláriától.

Hitler elnökölt az esti tanácskozáson. Jelentéseket fogadott és parancsokat osztogatott. A III. Birodalom ura, aki nem rég még egész hadseregeket mozgatott a Szovjetunió végtelen síkságain, most alig néhány négyzetkilométernyi romot uralt. A helyzet abszurd. Mit érnek a parancsok, ha a rádióösszeköttetést szolgáló ballont már reggel lelőtték, s nem működik a telefonközpont? A csapatok többségének nem volt más választási lehetősége, mint meghalni a harcmezőn, vagy megadni magát.

Éjszaka Hitler búcsúzkodott. Először a nőktől, titkárnőktől, ápolónőktől és szakácsnőktől, azután a férfiakkal szorított kezet, az adjutánsokkal, a mellette maradó hivatalnokokkal. Április 30-án reggel még levezette az utolsó megbeszélést, majd két legközelebbi titkárával megebédelt. Kutyákról beszélgettek. 15 órakor visszament a lakosztályába feleségével, Éva Braunnal, aki ciánt vett be. Rettegett a gondolattól, hogy sikertelen öngyilkossága után kalitkába zárják, és Moszkva utcáin mutogatják, mint egy majmot, ezért méregkapszulát vett be és főbe lőtte magát. Mindkettejük testét leöntötték benzinnel és felgyújtották egy bombatölcsérben a Kancellária kertjében.

Ugyanebben az időben a Zsukov frontjához tartozó 2. csapásmérő hadsereg 150. gyalogoshadosztályának katonái megrohamozták a Reichstagot. Az épületet 89 darab 152 mm-es és 203 mm-es ágyúval tartották közeli tűz alatt, az ötezer védő azonban ennek ellenére dühödten védekezett. A harcok estig tartottak. Végül két őrmester, Mihail Jegorov és Meliton Kantaria 20 óra 50 perckor kitűzte a kupolára a vörös zászlót.

                                                A führer testamentuma

Hitler politikai végrendeletet hagyott hátra, amelyben államfővé Dönitz tengernagyot, birodalmi kancellárrá pedig, Goebbelst nevezte ki. Dönitz 1945. április 30-án kapcsolatba lépett az oroszokkal és béketárgyalásokat javasolt. Hihetetlen illúziókat táplált, amikor arra számított, hogy a szövetségesek Hitler utódait egy szuverén állam törvényes örököseinek ismerik el.

Az álmából fölébresztett Sztálin mindössze annyit mondott, hogy kizárólag feltétel nélküli kapituláció fogadható el, majd visszafeküdt aludni. Másnap az oroszok ismét leszögezték, hogy a III. Birodalom kormányának egyetlen lehetősége van, a feltétel nélküli megadás. A szovjet csapatok határozott parancsot kaptak: „Folytatni a tüzelést! Nem lesz több tárgyalás". 1945. május l-jén 18.30-kor a tüzérség újból tüzelni kezdett, megfosztva ezzel a bunkerek lakóit maradék reményeitől. Két órával később Goebbels és a felesége megmérgezték hat gyermeküket majd öngyilkosok lettek.

Május 2-án hajnalban Weidling tábornok, a berlini helyőrség parancsnoka megadta magát és aláírta a kapitulációról szóló parancsot, amelyet szovjet rádióadók továbbítottak a katonáinak: „Április 30-án elhagyott bennünket a führer, akinek hűséget esküdtünk. Továbbra is meg vagytok győződve arról, hogy a führer parancsára tovább kell harcolnotok Berlinért annak ellenére, hogy nincsenek nehézfegyvereitek és lőszereitek, és hogy az események alakulása ezt az ütközetet céltalanná teszi. A harc minden órája csak meghosszabbítja Berlin lakosságának és a sebesültjeink szenvedéseit. A szovjet legfelsőbb vezetéssel egyeztetve megparancsolom, hogy azonnal szüntessétek be a harcot".

Weidling felhívására az utolsó ellenállási pontokon is letették a fegyvert. Csak néhány alakulat, mint a „Müncheberg" hadosztály küzdött tovább azt remélve, hogy sikerül áttörnie a gyűrűt és eljuthat az amerikaiakhoz. Ez az utolsó - még elszántabb ütközet, mint a Sztálingrád alatti - tette véglegessé a III. Birodalom bukását.

1945. április 16. és május 8. között a Vörös Hadsereg vesztesége a berlini hadszíntéren 304 887 elesett, sebesült és eltűnt katona. A német veszteség felmérhetetlen.

Forrás: http://www.masodikvh.hu