Madarak és fák napja
1902-ben, Párizsban az európai országok egyezséget kötöttek a hasznos szárnyasok védelmének érdekében. Az 1906. évi I. törvénycikk szerint minden év májusában egy napot az iskolákban arra kell szentelni, hogy megismertessék a diákokat a hasznos madarakkal.
A világon először Chernel István ornitológus szervezte meg, 1902-ben, hazánkban.
A természetvédelmi törvény 43. § (3) szerint „Minden év május 10-e a Madarak és Fák Napja. E nap megemlékezéseinek, rendezvényeinek a lakosság – különösen az ifjúság – természet védelme iránti elkötelezettségét kell szolgálnia.”
A hasznos madarak védelme a madarak etetésével kezdődik, megfigyelésükkel folytatódik.
Figyelemfelhívó akciók a madarak és fák védelmére
A balatonfüredi parkban például majdnem minden fát nevezetes emberek ültettek, amire a fák tövénél emléktáblák emlékeztetnek. Mivel a fák életkora általában meghaladhatja az emberét, és a fák még holtukban is, holtuk után is szolgálhatják a másik embert, az altruista emberek megelégszenek azzal, ha életük során csak néhány fát ültetnek, hogy azzal (is) hagyjanak jelet maguk után
Forrás: wikipedia
Írja meg!
Ercsit érintő probléma foglalkoztatja? Meg szeretné osztani velünk a véleményét?







Hozzászólások
Hozzászólás