Jól sikerült Ercsi Város Karácsonyi ünnepi rendezvénye és a karácsonyi koncert



Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnekOldal küldése ismerősnekPDF változatPDF változat

A vendégek már az Ercsi Művelődési ház előterében szívéjes, meleg fogadtatásban részesültek, az érkezőket meleg tea és forralt vörösbor várta. Az emelvény jobb oldalán magasodott Ercsi város fenyőfája, amelyről Szabó Tamás Ercsi város Polgármestere beszédében megjegyezte, hogy "Bár Dubaiban olyan karácsonyfát emeltek, amelyre Ercsi másfél éves költségvetésének megfelő értékű díszítést helyeztek el, addig Itt Ercsiben csak szerény karácsonyfára futotta!"

Ehhez képest úgy érzem, hogy nekünk Ercsi embereknek sem kell szégyenkeznünk a fenyőfa látványa miatt, ami - a lehetőségekhez képest -  mégis remekre sikeredett!

A rendezvény igazi hangulatát már a nyitás pillanatában megízlelhettük, amikor kihunyó lámpafények mellett "Ady Endre: Karácsony" című versét hallhatta a közönség Szabó Gyula előadásában! A videóklipp megtekinthető az alábbi linken!

http://www.youtube.com/watch?v=wHKzGF1WXBw

Igazi karácsonyi hangulat uralkodott az Ercsi Művelődési házban megrendezett ünnepségen. A rendezvény második műsoraként az Ercsi2010 című összefoglaló videót nézhették meg a vendégek. Ebben láthattuk feltűnni az akkor még félig kész egészségházat, az Ercsi tánccsoportot, és városunk több neves személyiségét is!

A videó megtekintése után került sor a kiemelkedő közösségi munkát végző Általános iskolai tanulók és sportolók, valamint felnőtt szervezeti tagok megjutalmazására. Munkásságuk elismeréseként emléklap és könyvjutalom átadására került sor! Külön könyvjutalomban részesült az Ercsi történetét feldolgozó "Ercsi Évszázadai" című könyv szerzője, akinek művét a rendezvény ideje alatt a helyszínen is meg lehetett vásárolni!

A rendezvény színvonalát emelték a Kimlei Harmónikások, akik karácsonyi zenéket adtak elő! Pompás, ünnepi hangulatot varázsoltak a terembe!

A harmónikásokkal érkezett egy kisgyermek is, aki a "Kistestvérem született" című versével és tehetséges előadásmódjával nagy sikert aratott!

Összességében a rendezvényen jó hangulat uralkodott, és a színvonal is remek volt!

Kugler Mihály

Share this
Nincs elérhető szavazat.

Hozzászólások

Hozzászólás

Írja meg!

Ercsit érintő probléma foglalkoztatja? Meg szeretné osztani velünk a véleményét?

Akkor küldje be nekünk itt és megjelentetjük!

:: Pranczék webdesign

Könyvelés, adótanácsadás, könyvelő iroda, webdesign
Hostess ügynökség, modellügynökség, hostessek, modellek
Olcsó portfólió fotózás, portfólió fotózás árak, portfólió fotós
linktár, linkkatalógus, üzleti linktár