Kocsis Tamásné Képviselőjelölt
![]()
Kocsis Tamásné
született Tamon Zsuzsanna
1968 óta élek Ercsiben, ahol születtem. Itt alapítottunk férjemmel családot, és neveljük két gyermekünket. Általános iskolai tanulmányaimat is Ercsiben, az Eötvös József Általános Iskolában végeztem, majd kereskedelmi végzettséget szereztem. Tanulmányaimat néhány évig az ercsi TÜZÉP-telepen hasznosítottam. Gyermekeim születését követően 1997 óta vállalkozóként dolgozom. Biztosításközvetítő és hitelügyintéző vagyok, amelyhez szakmai végzettséggel is rendelkezem. Jelenleg is e szakmában dolgozom. Szakmai elfoglaltságom mellett, második éve működtetjük családi üzletünket, amelynek meghatározó szereplője vagyok.
„Ami elromolhat, az el is romlik.” Tegyünk érte, hogy ne így legyen! EGYÜTT tegyünk, ne egymás ellen!
Mindig emberekkel és emberi problémákkal foglalkoztam, munkámban ma is örömömet lelem. Megtanultam, hogy az első benyomásra emberekről véleményt sosem alkotok. Foglalkozásomból adódóan elhivatottságomat jelenti mások vagyonával felelősségteljesen bánni, és a legjobb tudásomat nyújtani. Felmértem a megmérettetésemmel valamint esetlegesen a megválasztásommal járó várható feladatok súlyát és a vele járó felelősséget. Amennyiben a választópolgárok bizalmat szavaznak nekem, igyekszem az elvárásaiknak legjobban megfelelni, hogy a Város lakosságának minél nagyobb mértékben lehessek hasznos tisztségviselője. Régóta elhatározott célom, hogy munkámmal az itt élő embereket segítsem lehetőségeik kibontakoztatásában és hasznosításában. A választók bizalmának elnyerését követően az iskola helyzetével, az oktatás kérdéseivel szeretnék mélyrehatóbban foglalkozni. Szeretném, ha biztonságban, és jól éreznénk magunkat Városunkban.
„Előbb csináld azt, ami szükséges, utána azt, ami lehetséges,
és máris azt fogod csinálni, ami lehetetlen.” (Assisi Szent Ferenc)
Kocsis Tamásné sk.
Írja meg!
Ercsit érintő probléma foglalkoztatja? Meg szeretné osztani velünk a véleményét?







Hozzászólások
Hozzászólás