Küldetésünk: "Ercsi fejlődésének megindítása, a Polgári öntudat létrehozása és kiszélesítése, az itt élő emberek bevonása a városfejlesztésbe, a környezetvédelembe, és a helyi hagyományok ápolása! Akarja Ön is a pozitív változást Ercsi életében! Együtt egymással Ercsiért és Önért!"

Az élhető egészséges és esztétikus Városért helyi választási programja (vázlat)

Programunk:
amely a település polgárainak összefogásával, életkörülményeiknek, a Város arculatának javításával jobb közérzetüket kívánjuk szolgálni.
Céljaink világosak, a korábbi vezetés döntéseinek hiányosságait szakmai hibáit kívánjuk korrigálni.


Az élhető és esztétikus Városért helyi választási programja

1. Ercsi városának, illetőleg polgárainak jelenlegi helyzetéről: Az általános gazdasági világválság kedvezőtlen hatásai az Ercsi kistérséget – ezen belül Ercsi városát - az elviselhető mértéknél nagyobb arányban sújtotta. Az előző választások óta jelentős mértékben csökkent a vállalkozások száma. Ennek egyenes következményeként, kevesebb lett a munkalehetőségek köre, nőtt a munkanélküliek, szociális segélyből és a munkanélküli járadékból élők száma.

Köszöntő

Kedves Ercsi Polgárok!

Szeretettel köszöntünk minden kedves érdeklődőt az Egyesület Ercsiért honlapján! Hosszú vajúdás után egyesületünk arculatváltáson ment keresztül, amelynek egyik eredménye ennek a honlapnak a megnyitása lett. Arculatváltásunkhoz tartozik az is, hogy egyesületünk jelképévé az egyesület vezetősége az Ercsi tűzoltó tornyot ábrázoló képet választotta.


Egy orvos legyen Empatikus

Egy ismerősömmel beszélgettem minap! Rövid érdeklődés után egészségi problémákra terelődött a szó! 87 éves nagymamájával kapcsolatban szeretett volna Ápolási támogatást kérni. Felkereste a nagymama körzeti orvosát, aki megszokott daróc stílusával irónikus hangnemben elutasította az ápolási igazolás aláírását, így ismerősöm nem veheti igénybe a rendszeres ápolási díjat, de munkát sem tud vállalni az idős ember rendszeres felügyeletének ellátása miatt! Kérdésem az, hogy ehhez az orvosnak mi érdeke fűződött?


Sovány vigasz Ercsinek

Városiatlan városok sokasága

A magyarországi városok kétharmada kevéssé városias. Számos településen nincs például mozi, a városok felében pedig nincsen földhivatali ügyintézés. A városiasság ismérveit és az azoknak megfelelő településeket mutatta be előadásában Kovacsicsné Nagy Katalin, aki az eredményekről a MTA Gazdaság és Jogtudományi Osztályának ülésén számolt be.


Elkészült az "Ercsi valóság" Szeptemberi száma

Tisztelt Olvasóink!

Elkészült egyesületeink közös újságjának, az "Ercsi Valóság" -nak  2-ik száma, amely már PDF változatban, letölthető és nyomtatható változatban is elérhető honlapunkon! A 2-ik számmal együtt megjelenik majd az Ercsi Polgárok Egyesülete szineiben indítani kívánt képviselőjelöltjeink fényképes bemutatkozása is, amely szintén az újság részeként letölthető PDF formátumban! Az Ercsi valóság már az Ercsi Polgárok Egyesületének új logójával jelenik meg!


Az Ercsi Polgárok Egyesületének új logója

Az Ercsi Polgárok Egyesületének új logója!


A Dalai Láma üzenete a magyarokhoz

A Dalai Láma üzenete a magyarokhoz


2008. 05. 01.

A Dalai Láma, nepáli papok, Pio Atya és Mihály arkangyal üzenete a magyarokhoz

 

" Magyarok!


Sina-telep 4 évre szóló fejlesztési programja /Szerkesztőség/

Az Ercsi Polgárok Egyesülete összhangban és egyeztetve a Sina-telepért Egyesülettel az alábbi közös 4 évre szóló programot terjeszti a helyi lakosok elé mérlegelés és támogatás céljából:
a helyben lakók közbiztonságának ésvagyonvédelmének érdekében mind két település (Ercsi Város, Sina-telep) önkénteseiből álló polgárőrség azonos elvek és azonos feladatokra való felkészítés céljából egymással megegyező módon kerül fejlesztésre, vezénylésre, és beszámoltatásra

:: Pranczék webdesign